Vissza az Irodalom oldalra

Vega versei

 

A titok

Ha oly gyenge vagy, hogy titkod nem marad meg benned.
Ne várd el mástól, hogy őrizze helyetted!

Nézz magadba, mik vagyunk!

Behunyom most szemeim
s mélyen magamba nézek,
megértést és választ remélek;

Ragyogó, fénylő tükröt látok.
Kavarog előttem az üres légben,
szinte elvakít saját tükörképem.

Lassan enyhül a fény,
hogy mélyebben a káprázatba nézek
s égien szikrázó alakom,
csillagszín szemei fürkésznek.

Tűzforró acélként éget,
képmásom elszánt tekintete.
Mégis, látni akarok bele.

Erősen mered hát rám
s szeme mintha csak most nyílna,
feltárul fény mögé rejtett alakja.

Elmosódott, sötét alakok.
Mintha többen lennének.
Egy emberbe rejtett,
uralkodó, ősi érzések.
Egy harcost látok!
Ki fegyverét úgy markolja,
mintha élete múlnék rajta.

Szemei makacs tűzben égnek
s minden nap a holnapért,
halálig is kűzdni készek.

Egyedül van nagyon.
S egész világ az ellensége,
rettegésben él –mindig
újabb csapásoktól félve.

S király is Ö!
Koronája birodalmát jelzi,
minden büszkeségét innen meríti.

Egyre feljebb tör.
Mindent és mindenkit eltaposva,
istenként a végtelen hatalomra.

Vagyonát, és minden kincsét,
világnak csodájára bocsáltja
s gyengeségit, gaztetteit,
mélyen magába ássa

De művész is Ö!
Bár rombol bármerre jár.
Mindig alkotni kíván.

Dicsőségét zengi.
Épít robosztust és szépet,
végtelenbe nyúló örök emléket

Óriás szobrok, festmények,
hőskrónikák és versek,
mind hirdetik nagyságát,
el ne felejtsétek!

Hisz Tudós is Ö!
Baljában vastag könyve lapul
s minden tudománya benne.

Mit a világtól ellesett,
ide mind feljegyezte.
Szívesen kérkedik hát véle.

E szerint a könyv szerint él.
A dolgok benne rendbe vannak szedve
s mit nem ismer, vagy ért
istenre hagyja, vagy az
ismeretlenre

S Szerető is Ö!
egyetlen láthatatlan kincse,
érző szíve mélyén keblébe rejtve.

Érez vele fájdalmat, bánatot,
vagy szívhasíto szerelmet,
melyért életét adni lenne képes.

S ha csillagok szállnak a sötétkék égre.
Hű szerelmével, a holddal táncra kelne,
megmutatná szívét, mindenkit szeretne,
ha e gonosz világ ilyesmit engedne.

Mert hisz fél Ö e világtól.
Lelke mélyén reszket,
valójában csak egy Kisgyermek.

Szeretetre, társra vágyik,
hogy valahol e nagyvilágban otthon legyen
s messze a harctértől nyugalmat leljen.

Éjjelente, most is álmodik
s repül vágyai szárnyán sebesen,
tökéletes világában,
mely oly messze van, végtelen...

Vissza az Irodalom oldalra