Tad Williams: Másvilág; A Kék Tűz folyója II. (részlet)

 

De Cigány és a cimborái szeretnek Zen bíboros szeretőjének csúfolni.
- Ez nem csúfolás, signorina - felelte a fiú meglepetten. - Mindenki így hívja önt.
Az asszony elmosolyodott. Néhány perccel és számos fordulóval később kitárta a folyosó egyik ajtaját, és betessékelte őket egy lakosztályba. Meglepően nagy és kényelmes lakás volt, a falakat kárpitok borították, a magas mennyezetet bonyolult, vallási témájú képek díszítették; a hímzett párnák csaknem eltakarták az alacsony szófákat, minden váza tele volt rózsákkal, a szirmok most kezdtek összegyűlni az asztallapon. Az olajmécsesek puha, sárga fényben fürdették a szobát. Paul úgy érezte, hogy egy meglepően fényűző, kimondottan nőies lakba került.
Gondolataiból kiülhetett valami az arcára. Zen bíboros szeretője ravaszul nézett rá, azután eltűnt egy oldalszobában, hogy néhány pillanattal később borral, egy korsó vízzel és három kehellyel bukkanjon el?. Levette csuklyás köpenyét, amely alatt egyszerű, földig érő sötétzöld bársonyruhát viselt.
- Van valamilyen név, amelyen szólíthatom, signorina? - kérdezte Paul.
- Igen, feltételezem, hogy a néhai bíboros örökös emlegetése egy id? után fárasztó, nemde? "Eleanora" megteszi. - Mindnyájuknak töltött a borból, és szavát nem felejtve alaposan felvizezte a fiú borát. - Mondjál nekem híreket, Cigány - kérte, miután végzett. - Valamennyi ifjú barátom közül - magyarázta Paulnak - ő a legjobb megfigyelő. Nem túl régen ismerem, de máris tőle szerzem a legjobb pletykákat.
Noha a fiú igyekezett becsülettel eleget tenni a kérésének, miután előadott néhány történetet párbajokról, meglep? eljegyzésekről, hozzátett holmi szófia beszédeket egy-két szenátor ténykedéséről, Eleanora fölemelte a kezét, hogy elhallgattassa.
- Izgatott vagy ma éjjel. Mondd el, mi a baj, fiam.
- Ő... ő ismer engem. - Gally Paul felé intett. - De nem emlékszem rá. Illetve nem igazán. És olyan helyekről beszél, amelyekre szintén nem emlékszem.
Az asszony rászögezte Paulra fénylő, szúrós szemét.
- Aha. Nos, ki vagy te? Miből gondolod, hogy ismered a fiút?
- Máshonnan ismerem. Nem Velencéből. De valami baj van az emlékezetével. - Az asszony tekintetétől kicsit kényelmetlenül érezte magát. - Nem akarom bántani. Korábban barátok voltunk.
- Cigány - mondta az asszony, de közben is Pault nézte - eredj a kamrába, és hozz még egy palack bort. Azt, amelyikre egy "S" betű van festve - az a betű, amelyik úgy néz ki, mint egy kígyó. - Lerajzolta a levegőbe.
Amikor a fiú eltűnt a lakosztály egy másik szobájában, Eleanora sóhajtott és hátrad?lt a szófán.
- Ugye, te valamilyen polgár vagy?
Paul nem volt biztos benne, hogy az asszony milyen értelemben használja a kifejezést.
- Meglehet.
- Kérlek! - Eleanora fölemelte a kezét. - Ne bolondozz. Te valódi személy vagy. Vendég ebben a szimulációban.
- Nem vagyok biztos benne, hogy vendég lennék - mondta lassan. - De nem csupán egy kód vagyok, ha erre gondoltál.
- Mint ahogy én sem. - Az asszony kurtán, keményen elmosolyodott. - És a fiú sem, ha már erről van szó, de hogy mi, abban nem vagyok biztos. Mondd el, miért követed. De gyorsan - nem akarom, hogy hallja, és noha a palack, amelyet kértem tőle, az állvány legalján van, akkor sem tart örökké, amíg megtalálja.
Paul felmérte a kockázatot. Többet szeretett volna tudni a bíboros úgynevezett szeretőjéről, de nem volt abban a helyzetben, hogy alkudozzon. Eleanora tartozhat azokhoz, akiket Nandi Grál Testvériségként emlegetett - akár maga Jongleur is lehet álruhában -, de ha már hagyta idehozni magát, ezt többé nem lehet meg nem történtté tenni. Ha Eleanora ennek a szimulációnak a gazdája, akkor valószínűleg megtehet vele bármit kénye-kedve szerint, akár beszél neki, akár nem. Végső soron nem számít, akárhonnan nézi is, mindenképpen kockáztatnia kell.
De legalább nem sodródom többé, emlékeztette magát.
- Jól van - mondta. - A kezedbe adom magam. - Elmesélte, amit Nandi Paradivashtól hallott, de sokkal rövidebben. Gally egyszer szakította félbe, amint porlepetten megjelent, és azt kívánta, Eleanora er?sítse meg, hogy tényleg van egy S betűs palack, és nem felelne-e meg egy másik, nagyon csinos üveg, amelyre kék pöttyöket, vagy sárga X-et mázoltak. Amikor a fiú morogva visszaballagott, Paul beszámolt a Nandival való találkozásáról; nem említette a saivita nevét, de mindent elmondott, amit a férfi mesélt a Grálról és a Körről.
- ...Ha azt gondolnám, hogy a fiú itt nincs veszélyben, akkor itt hagynám - fejezte be. - Nem akarok több nyomorúságot okozni neki. De úgy látszik, emberek üldöznek - hidd el, fogalmam sincs, hogy miért -, és azt hiszem, ha őt találják meg helyettem, akkor... akkor...
- Addig bántják, amíg el nem mond mindent. - Az asszony megvetően elhúzta a száját. - Hát persze, hogy ezt teszik. Ismerem ezeket az embereket, legalábbis a fajtájukat.
- Akkor hát hiszel nekem?
- Azt elhiszem, hogy amit elmondtál, igaz lehet. Hogy tényleg az-e, azon még gondolkodnom kell. Hova viszed a fiút, ha beleegyezik, hogy veled menjen?
- Ithakába - legalábbis a Körből való ember ezt mondta nekem. Hogy keressem ott meg a Vándor házát. - Paul meglötykölte a pohara alján összegyűlt seprőt. - Na és ha szabad kérdeznem, te hogy illeszkedsz a történetbe?
Mielőtt az asszony válaszolhatott volna, felbukkant Gally, porosabban, mint valaha, de diadalmasan lengette a kígyójeles palackot.
- Menjünk föl a kupolába - javasolta hirtelen Eleanora. - Jó meredek kapaszkodó, de a látvány megéri.
- De hát éppen most hoztam meg a bort! - Gally csaknem dadogott sértődöttségében.
- Akkor hát magunkkal visszük, és iszunk a Stato da Mar egészségére, drága Cigányom. Biztos vagyok benne, hogy Paul barátod nem fog haragudni, ha neki kell cipelnie.