Anne Rice: Táltos (részlet)

 

Húsz ISTENI JÓLLAKOTTSÁGGAL ÁCSORGOTT a sötét konyhában. A tej elfogyott, az utolsó cseppig, ment utána a krémsajt, a túró, a vaj, Erre mondják, hogy tabula rasa. Hoppáré, elfelejtettünk valamit, sárga ömlesztett sajt, vékony szeletekben, tele vegyszerekkel és festékkel. Fuj, piha! Megrágta, lenyelte, volt, nincs, köszi szépen.
- Hanem tudod, drágám, ha ettől idióta leszel... - mondta.
Ez eleve ki van zárva, anya, mert én te vagyok és Michael vagyok. Továbbá nagyon is ténylegesen vagyok mindenki, aki az első pillanattól szólt hozzád, továbbá én vagyok Mary Jane.
Monából kipukkadt a nevetés. A hűtőszekrénynek dőlt, és egyszál magában hahotázott a sötét konyhában. No és a fagylalt? Francba, majdnem elfelejtette!
- Nohát, édes, jó handot kaptál -, mondta. - Nem is kaphattál volna jobbat. És hihetem-e, hogy nem hagytál ki egyetlen szótagot se...
Vaníliás! Félliteres! Félliteresek!
- Mona Mayfair!
Ki kiabál? Eugenia? Most nem akarok beszélni vele. Most ne zavarjon se engem, se Mary Jane-t.
Mary Jane még mindig a könyvtárban ült a papírokkal, amelyeket Michael asztalából csórt, vagy Rowanéból, tekintve, hogy Rowan visszakerült a forgalomba? Nem érdekes. Különféle orvosi és jogi papírok voltak, meg olyan dolgok dokumentumai, amelyek alig három hete történtek. Mary Jane, amióta egyszer belekóstolt az aktákba és históriákba, nem győzött falni. Neki, hogy úgy mondjuk, a családi történelem volt a fagylaltja.
- Mármost az a kérdés, megosszuk-e ezt a fagylaltot Mary Jane-nel, unokatestvéri jó erkölcs szerint, vagy befaljuk?
Fald be!
Ideje szólni Mary Jane-nek. Elérkezett az idő. Amikor pár perce eljött a könyvtár mellett, mielőtt megejtette volna a konyhai szőnyegbombázást, Mary Jane a halott orvosokról, Isten nyugtassa őket, Larkin doktorról és arról a másikról Kaliforniában, meg a halott nők laborleleteiről dünnyögött valamit. Majd úgy kell visszapakolni a cuccokat, hogy se Rowan, se Michael ne izguljon szükségtelenül. Ez most a legfontosabb. Végül is ezek a dolgok nemcsak úgy átabotában történtek. Céljuk volt. Most mindenben Mary Jane-re kell bíznia magát!
- Mona Mayfair!
Eugenia kiabál, jaj, de idegesítő.
- Mona Mayfair, Rowan Mayfair keresi telefonon, Angliából híja!
Prézsmita, prézsmita. Nekünk most egy evőkanálra van szükségünk, bár már majdnem a fenekén járunk az elso félliteresnek. Jöhet a következő félliteres.
Na és kié ez a piskóta láb, ami itt kipeg-kopog a sötétben? Ki szalad az ebédlőn át? Morrigan a lábdobogás ütemére csettegett a pici nyelvével.
- Hiszen ez az én szeretett kuzinom, Mary Jane Mayfair!
- Pszt! - Mary Jane az ajkához emelte az ujját. - Téged keres. Rowan van a telefonban. Rowan beszélni akar veled, aszonta, keltsünk fel.
- Vedd fel a könyvtárban, és beszélj vele, én most nem kockáztathatom a dumát. Félre kell vezetned. Mondd neki, hogy klasszul vagyunk, a fürdőkádban ülök, vagy mit tudom én, és kérdezz rá mindenkire! Kérdezd meg, hogy van Yuri, hogy van Michael, és hogy o jól van-e?
- Oké. - Azzal már ott se voltak a kipegő-kopogó piskóta lábikók.
Mona kikanalazta a maradékot, és a mosogatóba dobta a dobozt. Szalad az egész konyha. Pedig milyen rendszerető voltam világéletemben, és most tessék, ennyire korrumpált a pénz. Felbontotta a következő jégkrémet.
Megint a bűvös lábacska. Mary Jane beviharzott a tálalóba, tálalóból átrepült a konyhába, kukoricaselyem hajával, hosszú, vékony barna lábával, darázsderekával, fehér csipkeszoknyájának hintázó harangjában.
- Mona! - súgta.
- Ja! - súgta vissza Mona. Mi a fene! Bekanalazott még egy kolonc fagylaltot.
- Rowan aszonta, irtó nagy újság van! - jelentette Mary Jane, láthatólag teljes tudatában az üzenet fontosságának. - Hogy majd személyesen mondja el, de egyelőre valamit meg kell csinálnia. Ugyanez vonatkozik Michaelre. Yurival minden oké.
- Príma munkát végeztél. Az örökröl mondott valamit?
- Annyit, hogy maradjanak, ne változtassunk semmin. Aszonta, hogy Ryannek mán telefonált. Rólad aszonta, maradjál a házban, pihenjél, és azt csináljad, amit az orvosok mondanak.
- Gyakorlatias asszony, okos asszony. Hmmm.... - Nohát, a második doboz úgyis kiürült. Ami sok, az sok. Egész testében megrázkódott. Hu de hideg! Hogy miért is nem passzolta le már elobb az oröket?
Mary Jane feléje nyúlt, és megdörgölte a karját.
- Jól vagy, szivi? - Aztán meglátta Mona hasát, és az arca kiüresedett a félelemtol. Jobbja leereszkedett, de végül mégse merte megérinteni a hasat.
- Figyelj, ideje, hogy mindent elmondjak - kezdte Mona. - Hogy most határozhass. Cseppenként akartam adagolni, de az nem tisztességes, és nem is szükséges. Magam is megtehetem, amit tennem kell, akkor is, ha nem akarsz segíteni, és talán jobban is jársz, ha nem segítesz. De vagy most indulunk, és fogsz segíteni, vagy egyedül megyek.
- Hova?
- Közömbös. Innen húzzunk el, de azonnal. Ha van or, ha nincs. Tudsz vezetni, ugye? Átnyomakodott Mary Jane mellett a tálalóba, és kinyitotta a kulcsos szekrényt. Hol a Lincoln-embléma? A limuzin Lincoln, ugye? Amikor Ryan megvásárolta neki, azt mondta, hogy az örökösnonek csak olyan limuzinba szabad ülnie, ami fekete és Lincoln. Na persze hogy itt a kulcs! Michael elvitte a magáét és Rowan Mercedesének kulcsát, de a limuziné itt van, azon a szent helyen, ahova Clemnek kellett akasztania.
- Naná, hogy tudok vezetni - felelte Mary Jane -, de kinek a kocsijával megyünk?
- Az enyémmel. A limuzinnal. Csak a sofort felejtjük itthon. Kész vagy? Abból indulunk ki, hogy a sofor úgy alszik a hátsó fertályon, akár a tej. Mármost mire lesz szükségünk?
- Nem kelletett volna elmondanod mindent, hogy magam dönthessek?
Mona elnémult. Az árnyékban álltak. Körülöttük sötétségbe borult a ház, csak a kertbol jött be a fény, az úszómedence nagy kék foltja világított. Mary Jane kerek szeme akkorára nyílt a sima arcban, hogy az orra parányinak látszott. Kukoricaselyem hajának néhány tincse szolokacsként nyúlkált. A fény pontosan a vágást találta el a mellei között.
- Miért nem te mondod el nekem? - kérdezte Mona.
- Oké - felelte Mary Jane. - Meg fogod szülni, függetlenül attól, hogy micsoda.
- Amilyen igazad van.
- És nem engeded, hogy Rowan és Michael megölje, függetlenül attól, hogy micsoda.
- Amilyen igazad van!
- És egy olyan hely lesz hozzá a legjobb, ahol senki se tanál meg.
- Amilyen igazad van!
- Erre csak egy helyet ismerek, és az Fontevrault. Ha pedig a stégnél eloldjuk az összes csónakot, kizárólag úgy tudnak utánunk jönni a tóba, ha a saját csónakjukat használják, mán ha egyáltalán rájönnek, hogy hol keressenek.
- Ó, Mary Jane, te lángelme! Amilyen igazad van!
Mama, úgy szeretlek, mama.
Én is szeretlek, kicsi Morriganem. Bízz bennem. Bízz Mary Jane-ben.
- Hé, el ne ájulj nekem itten! Figyuzz, hoznom kell párnát, pokrócot, ilyesmit. Kápéd van?
- Dögivel. Húszdollárosokban, az éjjeliszekrény fiókjában.
- Ülj csak le, gyere csak be velem, és ülj le ide. - Mary Jane a konyhaasztalhoz vezette. - Hajtsad le a fejedet.
- Aztán ki ne bukjál nekem, Mary Jane, azt ne, akárhogy néz is ki!
- Te csak pihenjél itten, amíg visszajövök.
Azzal elkopogtak a tusarkak, futottak keresztül a házon.
Újra kezdodött a dal, milyen szép, milyen szelíd. A virágok és a völgy éneke.
Hagyd abba, Morrigan!
Beszélj hozzám, anya, szóval Julien bácsi hozott ide, hogy apámmal hálj, csak o nem tudta, mi fog történni, de te érted, anya, azt mondtad, megértetted, hogy ebben az esetben az óriás csiga nem párosodik semmiféle osi gonosszal, pusztán a benned és apában mindig is létezo genetikai lehetoséget testesíti meg...
Mona felelni próbált, de nem tudott, mert a hang csak mondta és mondta, halkan, dallamosan és nagyon gyorsan.
Hé, lassíts már! Úgy hangzol, mint egy poszméh, mikor ezt csinálod!
...óriási felelosség életben maradni, és életet adni és szeretni engem, anya, ne felejts el szeretni engem, szükségem van rád, elsosorban a szeretetedre van szükségem, különben esendoségemben még az élettol is elmehet a kedvem...
Mind összegyultek a kobol rakott körben, dideregtek, sírtak, jött a magas, a fekete hajú, csitítgatta oket. A tuzhöz húzódtak.
"De miért? Miért akarnak megölni minket?"
És Ashlar azt felelte: "Mert ez a szokásuk. Harciasak. Megölik azokat, akik nem a törzsükhöz tartoznak. Nekik ez olyan fontos, mint számunkra az evés-ivás és a szeretkezés. Élvezik a halált."
- Nézz! - mondta hangosan. Csapódott a konyhaajtó. Csöndbe légy, Mary Jane! Ide ne csodítsd Eugeniát! Orizzük meg a tudományos szemszögünket, rögzítenem kellett volna az adatokat, be kellett volna írnom a számítógépbe, amit láttam, bár a révületet úgyszólván lehetetlen szabatosan visszaadni. Fontevrault-ban majd kisajátítjuk Mary Jane számítógépét. Mary Jane, te istenek ajándéka! Visszajött Mary Jane, és ezúttal halkan csukta az ajtót, hála istennek!
- Ezt kell megérteniük a többieknek -, mondta Mona -, hogy ez nem az ördögtol, hanem Istentol való. Lasher pokolfajzat volt, róla el lehet mondani, metafizikai vagy metaforikai, vallási vagy költoi értelemben, de ha egy lény így születik két embertol, akik egyforma titokzatos génállománnyal rendelkeznek, akkor azt Isten adja. Ki más adhatná, mint Isten? Emaleth eroszakból született, de ez a gyermek nem abból lesz. Vagy legalábbis nem az anyát eroszakolták meg.
- Pszt, pucoljunk innet! Mondtam az oröknek, hogy valami furit láttam elol, továbbá hogy elviszlek a házatokba pár ruháért, onnat meg a doktorhoz. Gyere!
- Mary Jane, te lángész vagy! De mikor felállt, megpördült a világ.
- Szentisten!
- Foglak, kapaszkodj belém. Fájásaid vannak?
- Nem rosszabbak, mint másnak, akinek a méhében atombombát robbantanak. Pucoljunk innen!
Osontak az átjáróban, Mary Jane támogatta, ha kellett, bár egyébként o is elvolt, hol a kapuba kapaszkodott, hol a kerítésbe, és már meg is érkeztek a garázshoz. Ott állt a flancos nagy limuzin, és Mary Jane, eszem azt a drága szívét, már be is kapcsolta a motort, és az ajtó nyitva volt. Na, indulás.
- Morrigan, hagyd abba a danolászást! Gondolkoznom kell, meg kell magyaráznom Mary Jane-nek a kapunyitót. Lenyomod a kis varázspöcköt...
- Tudom! Befelé!
Motor bogött, rozsdásan nyikorgott a félregördülo kapu.
- Figyuzz, Mona, kérdeznem kell valamit. Muszáj. Mi van akkor, ha ez a valami csak úgy születhet meg, ha te belehalsz?
- Csitt legyen, szívd vissza, kuzin! Rowan nem halt meg, ugyebár, sot, még egy másikat is szült. Én se halok bele. Morrigan úgyse engedi.
Nem, anya, én szeretlek téged. Szükségem van rád, anya. Ne beszélj meghalásról! Ha ilyeneket beszélsz, érzem a halál szagát.
- Csitt! Mary Jane, biztos, hogy Fontevrault a legjobb hely? Számításba vettünk minden lehetoséget? Talán egy motel...
- Figyuzz, ottan lesz nyanya, de nyanya száz százalékig megbízható, az a kisfiú pedig, aki pesztrálja, rögtön kiássa a startgödröt, mihelyt adok neki egy húszdollárost.
- De nem hagyhatja a csónakját a stégnél, mert akkor valaki más...
- Dehogy tesz ilyet, szivi, ne hülyéskedj mán, hazaladikázik az a saját házába! Nem a stégen át közlekedik. Fent lakik a város mellett. Most pedig dolj hátra, és pihenj. Fontevrault-ban van minden. Ottan van a padlás, tiszta száraz és meleg.
- Ó, igen, az csodálatos lesz!
- Ha pedig reggel feljön a nap, egyszerre süt be az összes padlásablakon...
Mary Jane rátaposott a fékre. Már a Jackson útnál jártak.
- Bocs, szivi, ez a kocsi túl eros.
- Problémád van? Istenem, még sose ültem itt elol, hogy húzzam magam után az egész dakszlit! Ez kísérteties, mintha repülogépet vezetnék.
- Nem, nincs problémám! - Mary Jane bekanyarodott a Szent Károly útra. - Kivéve ezeket a genya részeg New Orleans-i fosoröket. Tudod, hogy éjfél van? De ezt akkor is pofonegyszeru vezetni, foleg ha az ember vezetett mán kamiont, márpedig én vezettem!
- Hát azt meg hol a pokolban csináltad, Mary Jane?
- Arizonában, szivi, muszáj volt, el kelletett lopni, de ez mán egy másik sztori.
Morrigan szólongatta, megint dalolt, de azon a sebesen zümmögo hangon. Talán magának énekelgetett.
Alig várom, hogy lássalak, hogy átöleljelek! Csak még jobban szeretlek attól, aki vagy! Ó, Morrigan, ez a végzet, emellett semmivé lesz minden, a mózeskosarak, csörgok és boldog atyák világa, na jó, idovel majd o is boldog lesz, majd ha megérti, hogy a feltételek gyökeresen megváltoztak...
Felfordult a világ. Hideg szél rohant végig a síkságon. De akkor is táncoltak, kétségbeesetten próbáltak fölmelegedni. Miért hagyta el oket a meleg? Hová lett a haza? Ashlar szólt: "Most már ez a hazánk. Meg kell tanulnunk a hideget, mint ahogy megtanultuk a meleget."
Mama, ne engedd, hogy megöljenek.
Morrigan kényelmetlenül kuporgott, kitöltötte a buborékot, a haján ült, a hajába burkolózott, a térdét a szeméig húzta.
- De édes, mibol gondolod, hogy bárki is bántani akarna?
Azért gondolom, mert te gondolod, mama. Azt tudom, amit te tudsz.
- Te beszélsz ahhoz a babához?
- Igen, beszélek, és o felel nekem.
Leragadt a szeme, mire felkanyarodtak a gyorsforgalmira.
- Te csak aludjál, cukorbaba. Megyünk majd, mint a meszes, ez a verda úgy futja a kilencvent, hogy észre se veszed.
- Nehogy megbírságoljanak!
- Szivi, csak nem képzeled, hogy egy magamfajta boszorkány ne tudna állva hagyni egy rendort? Be se fogják tudni fejezni azt a bírságcédulát!
Mona nevetett. A dolgok nem is alakulhatnának jobban, de tényleg.
És a legjobb még hátra van!